2012. december 4., kedd

Microsoft boltok Európában

Az Apple sikerétől megijedvén, a Microsoft stratégiaváltással próbálkozik felzárkózni vetélytársához. Új üzletek nyitását tervezi szerte Európában, ezáltal új, exkluzív környezetben tudja népszerűsíteni legújabb termékeit.



Terjeszkedés



A Microsoft már keresi a megfelelő üzletek helyszíneit Nagy-Britanniában, és az előzetes becslések szerint jövőre már meg is nyithatnának ezekből egy-kettőt, hiszen a tárgyalások már most is zajlanak. Működő boltjai egyelőre csak az USA-ban vannak, és csak a Windows 8 illetve a Surface népszerűsítésére szolgálnak. A különbség mely szembeötlő az Apple, és közte, hogy ezekben a marketekben nem cak saját termékeket árulnak, így kapható akár Nokia, vagy épp HTC telefon, laptop is.







Stratégiaváltás

Ha meghallottuk, hogy Microsoft, biztosak lehettünk benne, hogy vagy valamilyen szoftver, vagy pedig szolgáltatásról fogunk hallani. A Surface és a Surface Pro megjelenése után azonban elindultak a híresztelések, hogy a cég komoly változásokon fog átmenni, melyek be is igazolódtak. Az új koncepció szerint a hardver-t helyezik előtérbe, azonban azt még nem lehet tudni, hogy ez milyen eszköz formájában valósul meg: játékkonzol, táblagép, e-könyv olvasó stb. Az árak sem tisztázottak, hisz lehetséges, hogy ezek ára jól kevesebb lesz, és a szokásos szolgáltatások hoznák meg továbbra is a hasznot, de elképzelhető, hogy az Apple-hez hasonlóan ezen is nyereséget próbálnak szerezni.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése